utóirat a nyúlhoz

Oké. Annak, aki megnézte a klipet az előző postban: Néha ezt, az ilyesféle energiát, töltést (és dinamikus szürrealizmust, absztrakciót, whatevert) hiányolom a manapság megjelenő könyvekből. Mintha napjainkban az írók nem mernének direktben hozzányúlni a nyersebb emberi érzelmekhez, dolgokhoz*, csak valamilyen művészi műanyagból készült védőkesztyűben, jól kiépített, ám ezért kiszámítható, unalmas sémák mentén. Így születnek a “jó volt, de fél év múlva már kutya sem emlékszik rá” jellegű könyvek. Persze, akad kivétel, de az meg legtöbbször átesik a ló másik oldalára — valahová Bret Easton Ellis mellé, a véres sárba.

De lehet, hogy csak én olvasok keveset. Vagy rosszul. Végülis az olvasásélmény java az olvasón múlik, nem?

Szóval szerintetek hol van napjaink William Blake-je? Csak én hagytam ki?

*ezt jól megmondtam, hm?

Advertisements

9 thoughts on “utóirat a nyúlhoz

  1. a klip tényleg jó. valamikor 2000 körül készült nagyon sok ilyen. egyébként nem vagyok meggyőződve, hogy nincsenek ilyesmik könyvben manapság.

    (ugye a klipen volt a hangsúly, nem a zenekaron és a számon? döbbenetes, hogy valakik ennyire pofátlanul, egy-az-egyben klónozzák magukat slipknotnak hangban és látványban, pedig már az sem volt túl eredeti)

  2. brainoiz marthter: én sem vagyok meggyőződve róla, hogy nincs ilyen könyvben — hogy lehetnék, figyelembe véve, mennyi könyvet tolnak ki havonta a kiadók? nincs az az ember, aki mindennel képben lehetne. de valahogy mégis ilyesmi érzésem van.

    ami zenekart és a számot illeti: a banda speciel régebbi, mint a slipknot, csak egy fokkal kevésbé sikeresek, ezért mindenki őket tekinti “másolatnak” pedig esélyes, hogy ők voltak az eredeti(bbek), még a megjelenésüket illetően is. persze ez vitatott, mindkét együttes hívei sajátjukat tartják úttörőnek… de azért ezt érdemes elolvasni, mert ránézésre próbál(!) objektív lenni.

    http://en.wikipedia.org/wiki/Mushroomhead#Rivalry_with_Slipknot

    ami engem illet: nekem tetszik a mushroomhead és a slipknot is, amíg jó zenéket tolnak, nem érdekel, hogy és hol ütik egymást. szemét vagyok. :)

    (egyébként nem csak a klipen volt a hangsúly, hanem a számon is.)

  3. wow, ezt nem is tudtam. köszi az infót. azt mondjuk eddig is sejtettem, h a slipknot sem az eredetiség csúcsa, csak azt hittem, a mr bungle-től nyúltak :)

    alapvetően nem zavarnak az egyezések, csak a 100%-os a hasonlóságot szoktam furcsálkodva nézni. lehet, hogy 90%-kal már kibékülök? most is inkább azért jegyeztem meg, mert szemet szúrt a “jól kiépített, ám ezért kiszámítható, unalmas sémák”, mint probléma, egy számomra copycatnak tűnő együttes videója kapcsán :)

    számot meghallgatom, köszi!

  4. igen, megvan ez az ellentmondás. valahol ezért is jutott eszembe mindez a klipről, az eredetiség megfoghatatlansága, vitathatósága és szubjektivitása miatt…

    az energia mindenesetre tagadhatatlan.

  5. Az aktuális William Blake-ekről sosem tudhat az ember, mert természetszerűleg csak évtizedekkel haláluk után fedezik fel és ismerik el őket :) ne máááár, hogy ezt mindig elfelejtjük!!! :)

  6. Esetleg próbáld meg: Diane Setterfield: A tizenharmadik történet c. könyvét. Állítólag a klasszikus angol gótikus regények hangulatát és feszültségét idézi 454 oldalon. Tavaly jelent meg magyarul a Partvonal Kiadónál.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s