ecce író (máskor meg nem)

Kiábrándító az írók hétköznapi viselkedésének kontrasztja az írásaikban — jobb esetben — megnyilvánuló emelkedettebb attitűddel? Vélhetőleg sokak szerint igen. A problémát most pl. egy signal fedőnevű blogger vetette fel, amire László Zoli már külön postban reagált. Én az ő postján keresztül jutottam el signalhoz…

Szóval:

Bizonyos világnézetből szemlélve a jelenséget nincs paradoxon. Merthogy az író is ember — de olyan ember, aki írás közben többé-kevésbé a nagy jungi tudattalan szócsövévé tud válni. Az ihletett pillanatokban ő maga alig van jelen. Ez így persze elég jó megoldásnak tűnik, mert minél több akadályt gördít a tudattalan megnyilvánulása útjába az egója, vélhetőleg annál több zökkenő lesz a művében. Pontosabban a műben, ami általa, rajta keresztül, a segítségével íródik. Amikor viszont nem ír az író — nincs ihletett állapotban, nem szócső, nem tűnt tova a nagy áramlásban, nem merült el a kvantum-istenség és porontyai ésszel felfoghatatlan pikulázásában, a jungi tudattalan megnyilvánulásában — akkor teljesen hétköznapi ember, akit az egója ural, jobban mondva képvisel. Az egója pedig blogokon gyilkolja és/vagy ajnározza egymást más hasonló egókkal stb. Ráadásul eközben ez az egó szeretné kizárólag saját érdemének betudni azt, amit valójában javarészt a tudattalan vetett papírra az ő kezével.

Nota bene a fentebbiekben az “írás” és az “író” bármilyen kreatív tevékenységre, illetve az azt végző foglalkozásúra becserélhető. A nagy jungi tudattalan pedig múzsákra vagy tetszőleges tudományos / mítikus… err… entitásra. Mint azt fennebb implikáltam is. (Riszpekt Lovecraft.)

Egy Monty Pythonos hangulatú (?) allegória: Megeshet, hogy olyanok vagyunk, mint a csapok. Ha megnyitod a csapot, jön a víz. Rozsdásabb, régi csapoknál rozsdásabb víz, víztisztítós csapoknál tisztítottabb víz satöbbi — de végső soron a víz az víz marad. A fogyasztó majd eldönti, hogy a rozsdásabb ízűt szereti-é, vagy a sterilizáltat. De a vizet nem a csap hozza létre. Csak bevezeti a házba, elérhetővé teszi annak, aki szomjas. Ezt a csapok többsége nem látja be: azt hiszi, a vizet is ő csinálja, nem csak a “rozsdásítást” vagy a (nem feltétlenül jó) sterilizálást. Amikor pedig épp el vannak zárva, a csapok egymást ütlegelik. És nem csak a víz kémiai extrái, hiányosságai miatt, hanem a csaptelepeik alakja, színe, forgathatósága, nyikorgó hangja, szigetelése miatt is. Például. :)

Mondom: bizonyos világnézetből szemlélve akár így is tekinthetnénk a dolgot. Ha ez segít.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s