Book cover for Those Rosy Hours at Mazandaran

Book cover design for Those Rosy Hours at Mazandaran, a novel by Marion Grace Woolley, published by Ghostwoods Books

(Should you feel interested in the book, do click the link above. ;))

Cover credits:

Design and typography by yours truly, that is, Gabor Csigas
Girl’s face: “To the end” by Babak Fatholahi
Arches: ‘Abbasi House” by F. Dany www.fabiendany.com
Tile pattern: “Décor du harem de Tash Khauli” by Jean-Pierre Dalbéra
Masked figure from Il Ridotto by Francesco Guardi

All photos used under license or other written agreement.

Book cover for The Golem and the Jinni (Hungarian edition)

Book cover (full spread) for the Hungarian edition of Helene Wecker’s “The Golem and the Jinni“, to be published by GABO Kiadó.

Cover illustrations by bodaszilvia
Cover design and typography by yours truly (Gabor Csigas)

For further credits, please click here (or on the image above. :))

Space Cthulhu megint (in Hungarian only, sorry)

Közeleg a rituálé ideje, üsszeül megint a réges-régi társaság (évente kétszer, háromszor gyűlünk össze, ennyi maradt, szomorú), és Call of Cthulhu-t fogunk játszani, one shot jelleggel (egy sztori, max. két teljes napos játékalkalom, de inkább egy.)Ezúttal ismét rajtam a mesélés sora (Herr Noiz brilliáns Delta Green szála után), úgyhogy visszatérünk a Space Cthulhu saját gyártmányú (ámde felvállaltan totál rip-off) világába, amihez kb. eképp szólna a rövid recept: Végy egy adag Alien frencsájzt, cseréld le a xenomorfokat és hátterüket a Cthulhu-mítoszra és teremtményeire, öntsd nyakon némi ó-gibsonita (Kombinat-jellegű orosz-kínai továbbfejlődés stb) szósszal, adj hozzá tetszés szerint némi indusztriál, noise, dark ambient és/vagy filmzenét, tálald neten talált random hangulatfestő illusztrációkkal, három-négy játékosra és egy mesélőre.

Hmm. Most, hogy ezt így leírtam, eszembe jutott, hogy ez a receptes ismertető mindenre jó, csak a játék hangulatának átadására nem… de sebaj, gyakorlatilag úgysem olvassa senki ezt a blogot. -.- :D

Alább bemásolom azt a felvezető szöveget, amit a soron következő sztorihoz írtam. Előfordul(hat)nak benne – fogalmazási és helyesírási hibákon túl – egyrészt mindenféle rejtett utalások, amik csak a korábbi sztorik ismeretében érthetőek (de, ismétcsak, úgysem jár erre a madár sem), illetve mindenféle ál-orosz nevek, amik esélyesen teljesen hibásak, és vélhetőleg olyasmiket jelentenek, mint “kuplung”, “kazáncsirke”, meg “pudingugrás” (halomra gyilkolom a hangulatot, igen, bocs), de ez van, nem volt kedvem-időm elmélyedni a hiteles-hihető orosz nevek gyártásának világában (sőt, még az IMDb-n sem kerestem egy orosz filmet, hogy kimásoljak pár nevet a stáblistából.) Az “osztrog” szó viszont tényleg erődöt és/vagy börtönt jelent. Legalábbis a google szerint. Szóval…

Mostantól persze több komolyságot, kérem. Ha neadj’ már teljesen agyonvertem a hangulatot a fenti szöveggel, érdemes lehet elindítani pl. a Prometheus OST-jét (#22: Debris(!)), netán a Quake 1. játékzenéjét hallgatni egy-két percig, és aztán visszatérni. Úgy talán kevésbé fáj majd a disszonancia. Szóval komolyság. Elsötétül a nézőtér, felgördül a vászon.

3…

2…

1…

S01E05 – Captivity
 
– Maguk lesznek a fogadóbizottság, elvtársak – bök felétek Gordov őrnagy, szivarja mellett szűrve a szavakat. Akárcsak a ti uniformisotokon, az övén is ott díszeleg a KozmOsztrog, avagy még hivatalosabb nevén az Orosz-Kínai Föderáció Mélyűri Büntetés-végrehajtási Szervezetének kétfejű sast mintázó, komor logója, alatta a 843-as számmal.
 
843. “Maximum Security Prison“, ahogy a jenkik mondanák. Osztrog: börtön, erőd. A második otthonotok. Nektek, őröknek csak második – az elítéltek többségének viszont az egyetlen. Az egyetlen, mindhalálig. És aki szimplán csak meghal, az a rabok szerint mázlistának számít. Mert vannak, akik csak végtelen álomba merülnek porhüvelyükben, valahol az Osztrog mélyén, a bomba- és orbitális tüzérség-biztos krionikai osztályon, nem messze az atommáglyáktól. Ők az igazi nehézfiúk. Azt mondják (tévedés ne essék: a kriós altatóorvosok mondják) hogy a fagyasztásra ítéltek nem túl jól alszanak. Enyhén szólva.
 
Odakint döglődik a vihar, az utolsókat rúgja. De hiába a szovacél falak és a mélyűrre kalibrált fűtőrendszerek, még így is érezni vélitek a szupercella haldokló, fagyos leheletét.
 
– Három pácienst kapunk – folytatja Gordov őrnagy, miután leveri a hamut a szivarjáról. Feszültnek tűnik. – Két hét múlva kerülnek hidegre, ha túlestek a szokásos vizsgálatokon és az előkészítésen. Rutinfeladat. Elméletileg. Maguk holnap 1600-kor kimennek, fogadják a hajót, elvégzik az átvételi vizsgálatokat, aláírják az okmányokat, behozzák a rabokat, és leadják a karanténba, doktor Malnijnak. Kérdés, elvtársak? Doktor Malnij? Senki?
 
Gordov megtorpan, közvetlenül a holo áttetsző képe mellett. Viharvert arcára dicső, mégis hideg kék fényt vet a hold, melynek nincs neve, csak száma. KO-843. És az Osztrog. Az alattomosan a hold kérge alá furakodó, mechanikus, gigászi parazita. A börtön háromdimenziós képe vörös, akár a hozzá tartozó járművek pöttyei, melyeket apró azonosító-számok követnek, bárhová menjenek is. Orbitális pályán – a szintén vörös, defenzív szatelliteken kívül – csak egyetlen jelzés, a rabszállító, mélyűri csatahajó aranylik, látszólag mozdulatlanul.
 
– Tehát nincs kérdés. Helyes – folytatja Gordov őrnagy. Füstöt fúj át a holoképen. Jó illatú, minőségi dohányt szív. Talán eredetit. Megengedheti magának. Tíz éve nem járt otthon. – Akkor elmondom én, mi a nehezítés. Egy: Valami istenverte szivárgás miatt csak az egyik külső leszállópályát tudjuk megnyitni, úgyhogy ki kell menniük a felszínre. Kapnak hozzá egy csapatszállítót. Ha szerencséjük lesz, addigra teljesen kitisztul az idő. Kettő: Tudom, elvtársak, hogy hamarosan hazamennek, hosszúeltávra, és már lazítanának. Én ebben az ügyben mégis a legszigorúbb fegyelmet és összpontosítást követelem most meg maguktól. A három rab, név szerint Pjotr Nesztov, Anton Glotzés Borisz Pronin a Föderáció legveszélyesebb belső ellenségei közé tartoznak. Egytől-egyig volt katonák: különleges alakulatosok, a legkeményebb fajtából. És áruló disznók. Miattuk halt meg egy igen régi barátom, Szolanszki kapitány. A Semmelweisen, egy kórház-hajón ápolták, ahonnét Pronin és társai kellett volna, hogy továbbvigyék – ám ők a dokkolás után nem sokkal felrobbantották az egész kórházhajót. Nem csak a barátom, több száz bajtársunk és még több civil is odaveszett. De most végre elkaptuk Proninékat. Bár a szabályzat megköveteli, hogy maguk éleslőszerrel menjenek ki, páncélban, a rabok pedig hi-szek bilincsben lesznek, és semmi sem történhet, hangsúlyoznom kell, hogy élve akarom őket. – Gordov elnyomja a szivarját. Elhal a parázs. – Értve vagyok, elvtársak? Élve.