Space Cthulhu megint (in Hungarian only, sorry)

Közeleg a rituálé ideje, üsszeül megint a réges-régi társaság (évente kétszer, háromszor gyűlünk össze, ennyi maradt, szomorú), és Call of Cthulhu-t fogunk játszani, one shot jelleggel (egy sztori, max. két teljes napos játékalkalom, de inkább egy.)Ezúttal ismét rajtam a mesélés sora (Herr Noiz brilliáns Delta Green szála után), úgyhogy visszatérünk a Space Cthulhu saját gyártmányú (ámde felvállaltan totál rip-off) világába, amihez kb. eképp szólna a rövid recept: Végy egy adag Alien frencsájzt, cseréld le a xenomorfokat és hátterüket a Cthulhu-mítoszra és teremtményeire, öntsd nyakon némi ó-gibsonita (Kombinat-jellegű orosz-kínai továbbfejlődés stb) szósszal, adj hozzá tetszés szerint némi indusztriál, noise, dark ambient és/vagy filmzenét, tálald neten talált random hangulatfestő illusztrációkkal, három-négy játékosra és egy mesélőre.

Hmm. Most, hogy ezt így leírtam, eszembe jutott, hogy ez a receptes ismertető mindenre jó, csak a játék hangulatának átadására nem… de sebaj, gyakorlatilag úgysem olvassa senki ezt a blogot. -.- :D

Alább bemásolom azt a felvezető szöveget, amit a soron következő sztorihoz írtam. Előfordul(hat)nak benne – fogalmazási és helyesírási hibákon túl – egyrészt mindenféle rejtett utalások, amik csak a korábbi sztorik ismeretében érthetőek (de, ismétcsak, úgysem jár erre a madár sem), illetve mindenféle ál-orosz nevek, amik esélyesen teljesen hibásak, és vélhetőleg olyasmiket jelentenek, mint “kuplung”, “kazáncsirke”, meg “pudingugrás” (halomra gyilkolom a hangulatot, igen, bocs), de ez van, nem volt kedvem-időm elmélyedni a hiteles-hihető orosz nevek gyártásának világában (sőt, még az IMDb-n sem kerestem egy orosz filmet, hogy kimásoljak pár nevet a stáblistából.) Az “osztrog” szó viszont tényleg erődöt és/vagy börtönt jelent. Legalábbis a google szerint. Szóval…

Mostantól persze több komolyságot, kérem. Ha neadj’ már teljesen agyonvertem a hangulatot a fenti szöveggel, érdemes lehet elindítani pl. a Prometheus OST-jét (#22: Debris(!)), netán a Quake 1. játékzenéjét hallgatni egy-két percig, és aztán visszatérni. Úgy talán kevésbé fáj majd a disszonancia. Szóval komolyság. Elsötétül a nézőtér, felgördül a vászon.

3…

2…

1…

S01E05 – Captivity
 
– Maguk lesznek a fogadóbizottság, elvtársak – bök felétek Gordov őrnagy, szivarja mellett szűrve a szavakat. Akárcsak a ti uniformisotokon, az övén is ott díszeleg a KozmOsztrog, avagy még hivatalosabb nevén az Orosz-Kínai Föderáció Mélyűri Büntetés-végrehajtási Szervezetének kétfejű sast mintázó, komor logója, alatta a 843-as számmal.
 
843. “Maximum Security Prison“, ahogy a jenkik mondanák. Osztrog: börtön, erőd. A második otthonotok. Nektek, őröknek csak második – az elítéltek többségének viszont az egyetlen. Az egyetlen, mindhalálig. És aki szimplán csak meghal, az a rabok szerint mázlistának számít. Mert vannak, akik csak végtelen álomba merülnek porhüvelyükben, valahol az Osztrog mélyén, a bomba- és orbitális tüzérség-biztos krionikai osztályon, nem messze az atommáglyáktól. Ők az igazi nehézfiúk. Azt mondják (tévedés ne essék: a kriós altatóorvosok mondják) hogy a fagyasztásra ítéltek nem túl jól alszanak. Enyhén szólva.
 
Odakint döglődik a vihar, az utolsókat rúgja. De hiába a szovacél falak és a mélyűrre kalibrált fűtőrendszerek, még így is érezni vélitek a szupercella haldokló, fagyos leheletét.
 
– Három pácienst kapunk – folytatja Gordov őrnagy, miután leveri a hamut a szivarjáról. Feszültnek tűnik. – Két hét múlva kerülnek hidegre, ha túlestek a szokásos vizsgálatokon és az előkészítésen. Rutinfeladat. Elméletileg. Maguk holnap 1600-kor kimennek, fogadják a hajót, elvégzik az átvételi vizsgálatokat, aláírják az okmányokat, behozzák a rabokat, és leadják a karanténba, doktor Malnijnak. Kérdés, elvtársak? Doktor Malnij? Senki?
 
Gordov megtorpan, közvetlenül a holo áttetsző képe mellett. Viharvert arcára dicső, mégis hideg kék fényt vet a hold, melynek nincs neve, csak száma. KO-843. És az Osztrog. Az alattomosan a hold kérge alá furakodó, mechanikus, gigászi parazita. A börtön háromdimenziós képe vörös, akár a hozzá tartozó járművek pöttyei, melyeket apró azonosító-számok követnek, bárhová menjenek is. Orbitális pályán – a szintén vörös, defenzív szatelliteken kívül – csak egyetlen jelzés, a rabszállító, mélyűri csatahajó aranylik, látszólag mozdulatlanul.
 
– Tehát nincs kérdés. Helyes – folytatja Gordov őrnagy. Füstöt fúj át a holoképen. Jó illatú, minőségi dohányt szív. Talán eredetit. Megengedheti magának. Tíz éve nem járt otthon. – Akkor elmondom én, mi a nehezítés. Egy: Valami istenverte szivárgás miatt csak az egyik külső leszállópályát tudjuk megnyitni, úgyhogy ki kell menniük a felszínre. Kapnak hozzá egy csapatszállítót. Ha szerencséjük lesz, addigra teljesen kitisztul az idő. Kettő: Tudom, elvtársak, hogy hamarosan hazamennek, hosszúeltávra, és már lazítanának. Én ebben az ügyben mégis a legszigorúbb fegyelmet és összpontosítást követelem most meg maguktól. A három rab, név szerint Pjotr Nesztov, Anton Glotzés Borisz Pronin a Föderáció legveszélyesebb belső ellenségei közé tartoznak. Egytől-egyig volt katonák: különleges alakulatosok, a legkeményebb fajtából. És áruló disznók. Miattuk halt meg egy igen régi barátom, Szolanszki kapitány. A Semmelweisen, egy kórház-hajón ápolták, ahonnét Pronin és társai kellett volna, hogy továbbvigyék – ám ők a dokkolás után nem sokkal felrobbantották az egész kórházhajót. Nem csak a barátom, több száz bajtársunk és még több civil is odaveszett. De most végre elkaptuk Proninékat. Bár a szabályzat megköveteli, hogy maguk éleslőszerrel menjenek ki, páncélban, a rabok pedig hi-szek bilincsben lesznek, és semmi sem történhet, hangsúlyoznom kell, hogy élve akarom őket. – Gordov elnyomja a szivarját. Elhal a parázs. – Értve vagyok, elvtársak? Élve.
 
 
 
Advertisements

Gonna GM Cthulhu: Gaslight next weekend, this is a quick intro for the players (in Hungarian)

Rejtélyes betörés a Hadügyminisztériumban! A hatóságok hallgatnak! Nem vittek el semmit?” süvölti egy rikkancs a csípős, Baker-streeti pirkadatba.

“Egy különleges marok-lőfegyver prototípusa. Sir Theodore Gurdon-Wallerwick találmánya.” Az egyik elegáns idegen lepedőnyi tervrajzot terít szét az ódon dohányzóasztalon. “Egyetlen lövéssel képes átütni akár egy öt láb vastag kőfalat is. Gőzzel és elektromos energiával működik. Tegnap éjjel rabolták el, Mr. Holmes. Gyanúnk szerint egy bizonyos Anton Antonovics Grigorjev áll a dolog mögött.” Holmes most először pillant fel. Aki ismeri, tudja, hogy a tekintetében érdeklődés (“Végre!”), nem meglepődés csillan. “Grigorjev. A Távoli Éden Rendjének alapítója.” Holmes nem kérdez. Tényt közöl. “Önök szerint orosz kém. Szerintem veszedelmes őrült. Uraim, vállalom a megbízást.”

Napok telnek el. Beköszönt az október.

Szürkület. A felhők alján acélkék sebek. Valahol a távolban London millió gázlángja sziporkázik a kéménytenger puha füstjében – akár egy letépett, csomóba gyűrt, majd a földre hajított darab az éjszakai égbolt lepléből. (Milyen isten képes erre?!) Hűvös van. Párállik a lovak lélegzete a fekete fogat előtt. “Attól tartok, szükség lesz a fegyverére, Watson,” mondja Holmes. Kilép a hintóból: száraz levelek zörögnek a talpa alatt. Előre néz, az embermagas kerítés tekergőző vas-indáin keresztül figyeli kutató pillantással a hatalmas Balfour-udvarház baljósan sötét ablakait. Csak azok az acélkék csíkok tükröződnek bennük. És a felhők, a szürkeség. London nem.

Ugyanekkor Joseph Kennard átvérzett fáslival betekert jobbját szorongatva suttog a belső udvarra vezető rotunda félhomályában: “Barátaim, ha szerencséjük van, már a Fekete Kutyán sem jutnak túl Holmes-ék. De legyenek résen: ez az ember félelmetes ellenfél közelharcban is. És nem egyedül jött. Ha a Kutya nem figyel fel rá a kertben és nem végez vele, maguknak kell feltartóztatniuk itt bent. Sem Holmes, sem más nem zavarhatja meg a rituálét a csillagvizsgálóban. Maguk sem. Várják meg, amíg lejövünk. Ha jól végzik a dolgukat, a Mágus holnap mindannyiukat Adeptus Minorrá avatja.” Valahonnét a fák közül elnyújtott, mélyen kattogó-morgó, borzongatóan embertelen hangot sodor az átjáróba a pernyeszagú szél. Kennard ijedten magához szorítja bekötözött kezét. “És pirkadatig ne menjenek a kertbe, ha jót akarnak.”

Lord William Balfour udvarházának előszobájában maradtok magatokra. Lord? Igen, de nektek ez most, ezen az estén nem számít – hisz akár ő, ti is kultisták vagytok, és a Távoli Éden Rendje nem ismeri el a világi rangokat, csak sajátját. Balfour Adeptus Major, a Mágus, Grigorjev legfontosabb angliai tanítványa: két fokozattal áll fölöttetek. De már talán csak holnap reggelig. Akkor egy lépcsőt előreléptek, ha minden jól megy. Igaz, lehet, hogy ő is. Mindenesetre többet tudtok majd. Titkokat ismertek meg, mikről eddig álmodni sem mertetek. Titkokat, melyek közelebb visznek egyéni céljaitokhoz is – melyekhez újakat, jobbakat ad majd a Rend is, hála a nagy Jaga-Zatának . Már csak meg kell állítanotok Holmes-ot és a társait. És nem kimenni a kertbe, a Kutyához, bármi is legyen az. És nem felmenni a csillagvizsgálóba.

Hosszúnak ígérkezik az éjszaka